Míg a kislányom karkötőt készített én autógumik után kutattam

A vasárnap délutánok mindig nagyon csendesek és pihentetőek nálunk. Az egész család együtt van és mindenki a kis saját maga csendes hobbijának hódol. Van aki olvas, van aki rajzol, a kislányom pedig újabban gyöngyöt fűz.

Múlt hétvégén is pont egy ilyen csendes gyöngyfűzős vasárnapot töltöttünk, miközben néha ránéztem a telefonomra, mert az egyik jó barátnőmmel beszélgettem közben. Ekkor küldte át Rita a Gumi Diszkont oldalt, ahol jó minőségű téli és nyári gumikat lehetett venni.

Pont kapóra jött, mert azok a nyári gumik, amik a tavalyi évben voltak, már olyannyira elkoptak, hogy javasolta a szaki a cserét szokta végezni, hogy vegyek újat, mert ez már nem biztonságos.

Miközben Panni tehát gyöngyöket fűzött, én elkezdtem böngészni a Gumi Diszkont oldalát, új nyári gumik után kutatva. Szerencsére nem kellett nagyon beleásnom magam a keresésbe (főleg hogy 30 ezer termék közül aligha tudtam volna választani), mert ennek az oldalnak nagyszerű keresési szűrői voltak. Lehet keresni méret alapján, autó szerint és úgyis, hogy megadsz valamilyen keresési kulcsszót. Mivel nekem a legegyszerűbbnek az tűnt, ha megadok pár alapvető paramétert a családi autóról, így azt választottam, és máris listára kerültek azok a gumiabroncsok, amik nekem megfelelőek lehettek. Hamar sikerült is választanunk és 2 nap múlva már meg is érkeztek az új gumikerek.

Amit a szállításról még érdemes tudni, hogy ha hétköznap még délelőtt, vagyis 12 óráig leadod a rendelést, akkor már másnap megkapod a csomagot, ha délután, akkor 2 nap múlva. Eléggé pörög náluk az üzlet, olyannyira, hogy az évben van két kiemelt időszak is, amikor olyan túlterheltség van náluk, hogy figyelmeztetnek is rá, hogy ilyenkor lehet, hogy 4-5 nap mire megérkezik a futár.

Aki szeretne bővebben olvasni a témában, annak ajánlom, hogy nézzen körül a blog oldalukon is, mert sok érdekességet tudhat meg a gumikerekkel kapcsolatban, de nem kell megijedni, nem komoly szakértői cikkekről van szó. Közérthető nyelvezetűek, de mégis hasznos infókkal van tele. Én is beleolvastam néhányba és megtudtam, hogy lehet összekapcsolni egy sima 100 forintost és a gumiabroncs barázdáltságát.

Nézzétek meg ti is a gumidiszkont.hu oldalát és írjátok meg mit gondoltok róla!