Tegnap átjött egy ismerősünk felmérni a leendő fürdőszobánkat, megkínáltuk egy pohár házilag készült citromfű szörppel.

Rákérdezett, hogy mindenben kézműveskedem, nem csak a gyöngyökkel? 
Rá kellett döbbennem, hogy igen, a kézművesség és a kézzel készült alkotások szeretete mindenütt fellelhető nálunk!
A végén a citromfű szörp receptjét is megtalálod :)

 

A teljesség igénye nélkül elárulom, milyen tárgyak azok, amik nap mint nap örömöt okoznak pusztán azzal, hogy rájuk nézek.
Van kisugárzásuk, hordoznak egy olyan többletet, amit egy kínai cucc vagy "teszkós" tömegáru sosem képes közvetíteni. 

Ezt a Csüngecet Nórától kaptam ajándékba.

Mindig felidézi azt az örömöt, amikor meglepetésből átnyújtotta egy rendezvényen, hatalmas mosoly kíséretében!
Ráadásul hasznos segítségem egy-egy fülbevaló fotózásnál, kiállításon pedig dekoratív kiegészítője az asztalomnak.

Lelőhely: bogrec.hu

 

Ez a két gyertyatartó az Őrségből való, amikor még kettesben utaztunk oda a férjemmel.

Beszippantott a nyári balzsamos, mégis hűvös esték világa, amikor esténként gyertyafényben ültünk ki a csillagos ég alá beszélgetni.
Őket ezért hoztunk haza, hogy megőrizze ezeknek a különleges estéknek a hangulatát.

 

Ez a kopogtató nemrég került hozzánk, ajándékba kaptuk.

Az Édes Otthon Ajándékbolt készítette, őket is ismerem személyesen, tudom, milyen kedves figyelmességgel készítik minden terméküket, plusz az ajándékozó személyére is emlékeztet minden alkalommal, amikor elmegyünk mellette! 
Nem is a bejárathoz tettem, hanem a nappali ajtó mellé, hogy gyakran láthassuk!

 

A fotó kedvéért nem vettem le a falról kislányom jó pár évvel korábban készült alkotását, remélem, megbocsátjátok (meg ő is). Nekem mindenesetre gyakran mosolyt csal az arcomra :)

A kosárkák egy nénitől kerültek a tulajdonomba, évről évre jött árusítani az óvodánk elé, kézzel fonta mindet.

Évekig találkoztunk a nénivel, mindig vettem tőle újabb kosárkákat, ahogy gyarapodott a gyöngykészletem - merthogy ezekben tartom az alapanyagok egy részét, szortírozva.
Emlékeztetnek az ovis évekre, a falusi idős asszony kedvességére, és a természetessége miatt is kedvelem őket.

 

Amikor a gyöngyfűzés hivatássá lett a életemben, előtérbe került a horgolás, mint hobbi.

Amióta kertünk is van, jóval kevesebb időm jut rá, de azért szép gyűjteményem lett saját horgolású kendőkből, stólákból, ponchókból.
Ugye milyen más érzés olyat viselni, amit magad készítettél?

 

Végül bemutatom a csapatomhoz tegnap csatlakozott fülbevaló-modellt, nevet még nem adtam neki (egy próbababám Gizi lett a keresztségben anno), de felpróbálta már egy bedugós apró teklabogyó fülbevalómat és jól áll neki!

A képet Poscher Anett festette, mérethelyes egy valódi női arccal, így tökéletesen érzékeltethető lesz egy-egy új fülbevaló méretaránya.

Nagyon hálás vagyok a képért, különleges és ... nem is találok szavakat!
Anett maga is fűz -nem is akármiket-, az oldalát itt találod: Magiya Accessories

 

Végül az ígért citromfű szörp elkészítése:

  • 2 kg cukor
  • 5 liter víz
  • 2 kiskanál citromsav
  • fél biocitrom fekarikázva
  • kb 2 marék citromfű

A cukrot a vízzel feltesszük főni, beletesszük a citromsavat és a citromkarikákat is.
Amíg felforr, a citromfű ágakról lecsipkedjük a leveleket és megmossuk.
Amikor felforrt a cukros víz, hagyjuk még zubogni pár percet, utána a tűzről levéve szórjuk bele a citromfű leveleket és lefedve hagyjuk kihűlni. Akár másnapig is ázhat.

Másnap mossuk és fűzzük ki az üvegeket, szűrjük ki a szörpből a leveleket, majd forraljuk fel ismét. Még forrón merjük bele a szörpöt az üvegekbe, végül dunsztba hagyjuk kihűlni.

Nálunk nagyon gyorsan elfogy, így a második forralást és dunsztolást néha kihagyom, simán üvegekbe merem és hűtőben tárolom arra az 1-2 hétre, míg kitart :)

 

Mutasd meg Te is legkedvesebb kézzel készült tárgyaidat, beszélgessünk tovább facebook oldalamon!

Vásárlóim mondták

F. Erika

Szia!

Megjöttek. Gyönyörűek! Köszönöm :)

 

 

Legújabb blogbejegyzés

Ezért NE vegyél gumidamilos karkötőket!

Azt mondta minap egy ismerősöm a karján lévő ásvány karkötőkre mutatva: ilyeneket te is tudnál csinálni, nem?
Nos, nem, ilyenekre képtelen lennék!

Bővebben...:

Kosár

 x 

A kosár üres

Keresés a boltban

Figyelem!

Egyedi rendelések határideje: 2018. december 10.
(pontos szín, méret, Ige megadásával - ékszertől függően)

December 10 után csak a webáruházi készletre lehet rendelést leadni.

Utolsó postázási nap: 2018. december 18. kedd

Legújabb ékszerek a készletből

Szállítási díjak

Előre fizetés esetén:

  • személyes átvétel Szigetszentmiklóson vagy Dunaharasztin: 0 Ft
  • csomagautomatába kérve: 890 Ft
  • PostaPont: 1090 Ft
  • MPL házhoz szállítás: 1310 Ft

Előre fizetés lehet: 
átutalás
CIB pénztári készpénzbefizetés (+300 Ft)
rózsaszín postai csekk
PayPal

Utánvét esetén:

  • csomagautomatánál: 1240 Ft
  • PostaPonton: 1440 Ft
  • MPL futárnál: 1660 Ft
Go to top