Jó időnként összefutni régi ismerősökkel, váltani pár mondatot, kölcsönösen rácsodálkozni egymás gyerekeire -hogy nőnek-, aztán rendre belefutok egy hasonló mondatba: Még mindig gyöngyöt fűzöl? Ehhez hozzájárul egy sajátos arckifejezés is, amiben van óvatosság, hitetlenkedés, sőt, kételkedés, mintha azt kérdeznék ilyenkor: ez tényleg munka? Nem hagytál már fel ezzel az úri huncutsággal?