A tökéletes hirdetés

Nem olyan régen belekezdtem egy saját kis vállalkozásba. Már több éve nagyon szeretek ékszereket készíteni, és úgy voltam vele, hogy nyitok egy saját kis boltot, ahol ezeket az általam elkészített gyöngy ékszereket árusíthatom.

Már mindennel meg is voltam, helyet béreltem, berendeztem azt magamnak, elintéztem a vállalkozás indításával járó teendőket, céges kocsit szereztem, és a többi, és a többi… Arra gondoltam, hogy azért a közösségi médiában történő hirdetések mellé még kellene egy kis löket. Én nagyon szeretem nézegetni a különböző boltok, cégek plakátjait, mivel úgy gondolom, igényes, ha nemcsak a social media-n hirdet valaki, hanem veszi a fáradtságot a kézzel fogható plakátok kihelyezésére is.

Én is mindenképpen szerettem volna plakátokat kihelyezni, illetve szórólapokat is osztogatni, esetleg például egy 15 százalékos kedvezménnyel (hogy aki a szórólapot bemutatja az üzletben, annak jár az adott kedvezmény).

Rátaláltam a https://www.colornyomda.hu/ oldalára, ami rögtön megfogott. Már abban a pillanatban, hogy megnyitottam az oldalt, annyi lehetőség tárult elém, amennyire igazán nem is számítottam egyetlen nyomdánál sem.

A https://www.colornyomda.hu/ kezdőlapján már azonnal láthatjuk a nyomdatermékek és a reklámeszközök kategóriájába tartozó különbnél különb termékeket. Minden termék egy-egy illusztráció kíséretében van megjelenítve, ami nekem nagyon tetszett, mert őszintén bevallom, nagyon nem vagyok otthon az ilyesmi kifejezésekben, így például a reklámeszközök rész alatt számomra nagy segítség volt, hogy a különféle eszközök neve felett egy kis képet is láthattam, és így tudtam, hogy pontosan mit is jelent az adott kifejezés.

Nagyon szuper dolgokat találtam, olyanokat is, amikre nem is gondoltam, de ekkor rájöttem, hogy szükségem lenne ezekre az induló vállalkozásomnál. Például, ahogyan említettem abban biztos voltam, hogy plakátot és szórólapot szeretnék, illetve a névjegykártyák is megfordultak a fejemben, de most már az is eszembejutott, hogy jól jönne például egy személyre szabott szórólaptartó is, egy a bolt nevével és jelképével ellátott mappa is, amiben a vállalkozással kapcsolatos dokumentumokat tarthatom, saját papírtáska sem jönne rosszul, hogy ne csak sima nejlon zacskót tudjak biztosítani a vásárlók számára. Milyen jó, hogy ezt mind egy helyen elkészíttethetem majd! Ezen kívül a reklámeszközök között még nagyon megtetszett, hogy van lehetőség rollup készítésre is, megállító tábla megrendelésére is, de még saját nyakpántot vagy a cég nevével ellátott zászlót is rendelhetek!

Ajánlatot kérni nagyon egyszerű náluk. Ezt megtehetjük emailen keresztül is, illetve a kapcsolat rész alatt is, vagy bármely termék megnyitásával is elénk tárul egy külön ajánlatkérő opció, ahová csak pár adatunkat kell beírnunk (pl. email cím, név, telefonszám), és egy 6000 karakterig terjedő leírást kell adnunk az igényeinkről (az adott termék megnyitásával abban is segítenek, hogy milyen paramétereket célszerű megadni), és huszonnégy órán belül már érkezik is a válasz tőlük.

A https://www.colornyomda.hu/ tehát hatalmas választékkal várja a vásárlóit! Igényes weboldal, rendszerezettség, tökéletes színválasztás, rengeteg opció, részletes bemutatkozás (kisfilmmel együtt) és segítőkészség – ez mind jellemző rájuk. Mindenképpen érdemes őket választani!